Sziasztok! Sajnálom, hogy késtem, de tegnap nem volt időm felrakni a részt:( Hát ebben a fejezetben nem történik most olyan sok minden, de azért még remélem tetszeni fog. Na jól van nem szaporítom tovább a szót. Jó olvasást mindenkinek és ne feledjétek, hogy komizni kell:))

Pusziii 

13. rész: Most mi van?

-         Sarah, Sarah…! – hallottam meg valakinek a kiabálását, a hátam mögül, majd valakinek a keze landolt a vállamon. Nagyon meglepődtem, hisz egy olyan személy állt velem szemben, akivel most nem akartam beszélni… Marvin!!

-         Sziia! Te mit keresel itt? – mutattam körbe, mert egy női cipőbolt kellős közepén álltunk.

-         Muszáj beszélnem veled… azóta az este óta erre még nem kerítettünk sort, pedig kellett volna.

-         Marvin, én nem tudom, hogy mit mondjak. Igazából az az este mindent megváltoztatott, mert Zayn szakított velem, de ez még mindig nem jelenti azt, hogy újra kezdem veled.

-         Tudom. Csak annyit kérek, hogy mint barátok menjünk el együtt vacsorázni. Kérlek! – nézett rám ő is kiskutya szemekkel. Komolyan szerintem ezt titokban minden pasinak megtanítják a suliban.

-         Jól van. Egy vacsora. Semmi más. És csak barátok, mint azelőtt az este előtt.

-         Igen! Akkor holnap érted megyek fél hétre. Jó úgy neked?

-         Persze – bólintottam -, de nekem most mennem kell, mert mindjárt kezdődik a koncert. Szia.

-         Bye – köszönt el ő is. Majd az aréna felé vettem az irányt.

Mikor odaértem már csak én nem voltam kész. Mindenki felöltözött és csak a sminkre vártak. Gyorsan én is magamra öltöttem a fellépő ruhámat – ami egy egyszerű fehér topból, sötét színű farmerből, fekete-fehér sálból és egy converse cipőből állt – és siettem is a frizuraigazításra. Még 15 perc volt a koncert kezdetéig, valamiért nagyon izgultam, pedig eddig csak a legelső fellépésem előtt voltam lámpalázas… nem tudom mi ütött belém.

Koncertnek szépen lassan vége lett, az egész közönség őrjöngött, nem csoda a One Direction lépett fel. A koncert után még a fiúk kiosztottak egy-két autogramot, aztán elmentek lezuhanyozni és úgy döntöttek, hogy betérnek egy bárba.  Én nem mentem velük, helyette elindultam a szállodába gyalog, nem volt annyira messze, csak az eső ne esett volna.

Esőben sétálgattam esernyő és minden más nélkül, ami megvédene az esőtől. Mióta Londonba élek nem bírom megszokni, soha nem rajongtam az esőért, de most valahogy jó érzés volt bőrig ázni. Sokat gondolkodtam az alatt a negyed óra alatt, amíg elértem a hotelig. Miért vagyok ennyire szerencsétlen, hogy két ennyire helyes pasihoz volt szerencsém és mindkettőt elveszítettem. Persze, tudom Marvin újrakezdené, de én már Zayn-t szeretem. Ő viszont, beszélni se akar velem.. az elmúlt pár hétben kétszer vagy háromszor beszéltünk, de akkor is csak a munkáról, semmi másról.

Amikor visszaértem a Petit is ott találtam, rohant hozzám és azt kérdezgette, hogy minden rendben van-e.

-         Igen, minden rendben van, csak gyalog jöttem vissza és nem volt esernyőm – magyarázkodtam neki, de tudom felesleges volt. 6 éves korom óta ismer, őt nem tudom átverni. Tudja, hogy csak gondolkodni akartam.

-         Nekem csak az igazat mondjad – nézett rám komolyan.

-         Jól van, legyen. A koncert előtt találkoztam Marvinnal és megbeszéltük, hogy barátok maradunk és holnap barátként elmegyünk vacsorázni. De nem csak ez zavar, ott van Zayn is akit még mindig szeretek, de őt nem érdeklem már.

-         Ez nem igaz, még mindig szeret, csak nagyon megbántottad – majd nyomott egy puszit az arcomra és elindult a fürdő fele, ott meg engedte a kádba a vizet és intett, hogy mehetek. Ezután kiment a szobából. Magamnak odasúgtam, hogy „TUDOM”!!

Elmentem lefürödtem, majd beburkolóztam az ágyba és elaludtam.

Reggel arra ébredtem, hogy a Peti ébresztget.

-         Álomszuszékom! Kelj fel, mert nehéz estéd lesz… tudod Marvinnal vacsorázol! De előtte szerintem el kéne mennünk fagyizni. Mit szólsz hozzá?

-         Rendben, ez jó ötlet, de adj fél órát, hogy rendbe szedjem magam. Okéé?

-         Persze. Akkor gyere a szobámba, ha kész vagy – mondta, majd ott hagyott. Felhívtam a szobapincért, hogy hozzon egy jó erős kávét, majd elkezdtem készülődni. Ahogy mondtam fél óra kellett, így indultam is a barátomhoz. Gyalog mentünk fagyizni, majd a parkban leültünk egy padra és ott ettük meg a hideg édességet.

-         Tudod, mostanában hiányoznak azok az őszinte beszélgetések, amik régen voltak köztünk – mondta a Peti, és tudtam, hogy igaza van, az elmúlt jó pár hónapban egyikünknek se volt sok ideje.

-         Okéé, akkor most bepótoljuk. Peti imádlak, mint mindig. A tesóm vagy, mindig megvédtél és féltettél, tegnap nagyon hálás voltam neked, hogy nem hagytad annyiban a dolgot, hanem érdeklődtél.

-         Mindig látom rajtad, ha valami gond van. És van egy olyan érzésem, hogy most félsz.

-         Nem félek, csak izgulok. Nem tudom, hogy mi lesz Marvinnal és nem akarok újra ugyanabba a hibába beleesni. Azt mondta, hogy lehetünk csak barátok, de mi van, ha igazából nem így gondolja? – tettem fel inkább magamnak a kérdést, mint Peternek.

-         Sarah nyugi. Oké? Minden rendben lesz és, ha Marv esetleg többet akarna, akkor te egyszerre ott hagyod.

-         Rendben. Te figyelj nincs kedved paintball-ozni? – kérdeztem tőle és felugrottam a padról.

-         Most? – kérdezte meglepetten.

-         Igen. Van még egy-két óránk.

-         Hát felőlem. De a többieknek ne szóljunk? – egyezett bele.

-         De. Felhívod őket? Addig én lebeszélem a pályán.

-         Jól van – mondta és félre vonult, hogy nyugodtan tudjon telefonálni. Addig én bepötyögtem a hely telefonszámát, és már hívtam is őket.

-         Jó napot kívánok. Sarah Toth vagyok és le szeretném foglalni a pályát pár órára, ha még lehetséges.

-         Jó napot! Hát most van kint pár vendégünk, ha magukat nem zavarják mások, akkor tudnak jönni – magyarázta kedvesen a hölgy.

-         Nekünk úgy is jó. Öten mennénk összesen, egy fél óra és ott vagyunk.

-         Rendben várjuk önöket. Addig előkészítjük a felszerelést – mondta.

-         Köszönöm –válaszoltam és leraktam a telefont.

Peti is végzett a telefonálással. Azt mondta, hogy a fiúk beleegyeztek és jönnek is. Felvesznek itt minket és mehetünk.

A paintball nagyon jó volt. A pályán rajtunk kívül 5 ember volt, így velük állapodtunk meg abban, hogy egymás ellen játszunk. Két menet volt és mindkettőt mi nyertük.

A paintball után a fiúk megéheztek így betértek egy gyorsétterembe enni. Én inkább hazamentem és elkezdtem készülődni az esti vacsorára.

Helooo! Megérkezett a 12. rész, egy kicsit rövidebb lett, mint az előzők, ezért szeretnék is bocsánatot kérni.
Amúgy komizni most is kell, mert én csak akkor hozok új részt, ha kapok kommentet. Innen tudom, hogy tetszik-e nektek és érdemes-e írni!!?? Előre is köszönöm:)
Jó olvasást!

12. rész: Megbocsátás?

-         Ébredj, már későn van ahhoz, hogy aludj! – hallottam meg valakinek a hangját, de annyira fájt a fejem, hogy nem tudtam ezzel foglalkozni, csak a fejemre húztam a takarót. Éreztem, hogy valaki rám nehezedik és elkezdi lehúzni rólam a takarót, majd egy puszit nyom a fejemre. Nem bírtam tovább felnéztem és azzal a személlyel találtam szemben magam, aki pár napja még utált engem és látni sem akart.

-         Zayn!!??- nem tudtam eldönteni, hogy ezt most csodálkozva vagy kérdve mondtam – Te mit csinálsz itt?

-         Semmire nem emlékszel?

-         Mire kéne? Arra, hogy hogyan jutottál be a házba? Vagyis… ez nem az én házam… - néztem körbe.

-         Pontosan, ez a mi házunk. Itt aludtál miután éjszaka megmentettelek… te mit gondoltál akkor amikor drogot vettél? Normális voltál vagy már full részeg? Nagyot csalódtam benned – csak mondta és mondta, alapos fejmosást kaptam tőle, és tudtam, hogy igaza van, de annyira magam alatt voltam, hogy ez tűnt jó megoldásnak.

-         Zayn, várj. Vegyél egy nagy levegőt, kérlek. Jó tudom hülyeséget csináltam, de nagyon rosszul éreztem magam, és nem tudtam, hogy mit tegyek. De inkább azt mond el, hogy honnan tudtad, hogy ott vagyok, de fontosabb miért jöttél értem és mentettél meg?

-         Aston mondta, hogy ha nagyon rossz kedved van, akkor egy bárba mész. És még szerencse, hogy úgy döntöttem, hogy utánad megyek, mert különben nagybajba kerülhettél volna. Jól vagy? – ült le mellém az ágyra és átkarolt. Nem tudtam válaszolni, ezért csak erősen belekapaszkodtam és úgy öleltem. Éreztem, ahogy az arcomon forró könnycseppek folynak végig… igen sírtam. – Mi a baj? Miért srísz? – hallottam meg Zayn kérdéseit, de nem is törődve azokkal tovább öleltem. Mikor már vagy 5 perce ölelkeztünk elengedett és mélyen a szemembe nézett, de most nem tiszta szeretet láttam benne… harag és düh is volt a tekintetében – Sajnálom, de ezt akkor is meg kell beszélnünk – kezdte mondandóját, - még mindig nagyon haragszom rád, és nem felejtek könnyen, de azt tudnod kell, hogy ha bármiben segítségre van szükséged, akkor hozzám nyugodtam fordulhatsz.

-         Zayn, akkor most végleg szakítunk? – kérdeztem zokogva.

-         Igen! Sajnálom, de ezt nem könnyen bocsátom meg, és bár már nem haragszom annyira, de nem tudnék úgy tenni, mintha misem történt volna. Barátok lehetünk, de ennél több, sajnálom, de NEM – ez az utolsó szó nagyon szíven ütött, azt gondoltam, hogy lehet még valami esélyem, de nem. Egyszerűen csak felálltam, összekapkodtam a cuccaimat és elindultam ki fele a szobából.

ˇZaynˇ

Még az ajtóban megállt és visszafordult, késztetést éreztem arra, hogy odarohanjak és egy búcsú csókot adjak neki, de végül nem tettem meg, ő csak annyit mondott, hogy ő is sajnálja, majd eltűnt. A szívem majdnem megszakadt. Hiányzott, de ugyanakkor még mérges is voltam rá.

Lementem a földszintre a fiúkhoz, akik értetlenül álltak az ajtó mellett.

-         Mi történt, tesó? – kérdezte Harry, amikor leértem.

-         Megmondtam neki, hogy végleg vége.

-         Sajnálom, de nem volt ez egy kicsit elhamarkodott? – kérdezte a fürtös.

-         Nem… - csak ennyit válaszoltam és elindultam a kocsim fele és egyszerre egy bár felé vettem az irányt. Amiért 1 órája lekorholtam életem szerelmét, azt teszem most én is.

ˇSarahˇ

Miután elmentem Zayntől, elindultam hazafele. Gyalog mentem, mert egyedül akartam lenni. Ahogy sétáltam éreztem, hogy a forró könnyek végig folynak az arcomon. Szerencsémre elkezdett esni az eső, így senki nem láthatta az utcán, hogy ennyire szomorú vagyok. Nagyjából fél óra séta után haza is értem. Nem volt otthon senki. Úgy döntöttem, hogy felmegyek és veszek egy jó meleg fürdőt. Így is tettem, a szobában levetkőztem és úgy indultam a forró vízzel teli kádba. Ahogy beleléptem, éreztem, hogy mindenemet átjárja a melegség. Először égette bőrömet, de ez valahogy most nem tudott izgatni. Csak arra tudtam gondolni, hogy mindent elveszítettem. Zayn utál, és szakított velem. Marvin barátsága sincs már meg a félre lépésünk miatt, és valószínűleg mindenki, aki tudja ezt lenéz engem.

Gondolkodásom és sok ezernyi könnycsepp után a kádban álomba merültem. Bár csak egy húsz percet bólintottam mégis jót tett. Frissnek és nyugodtnak éreztem magam. Gyorsan kikászálódtam a kádból, megtörülköztem. Felkaptam valami egyszerű, otthoni ruhát és befeküdtem az ágyba tévét nézni.

*1 hónappal később*

Már egy hónapja annak a szörnyű estének. Zaynnel azóta sokszor találkoztunk hisz elkezdődött a turné is, de nem nagyon beszéltünk azokon a dolgokon kívül, amikről muszáj.

Ez az egy hónap nehezen ment el, mivel nem csináltam különösebben semmit. Még apuék költözése se pörgette fel az eseményeket. Most is csak azt teszem, amit ez elmúlt egy hónapban mindennap, elmegyek kávéért majd sétálgatok, amíg meg nem iszom. Elmegyek a próbára, onnét pedig haza és egész este csajos filmeket nézek. Úgy gondoltam, hogy ez a nap is teljesen ugyanígy fog eltelni, de nem.

-         Sarah, Sarah…! – hallottam meg valakinek a kiabálását, a hátam mögül, majd valakinek a keze landolt a vállamon.

Sziasztok! Meghoztam a 11. részt... hát történések szempontjából nagyon érdekes lesz és remélem elnyeri a ti tetszéseteket is!! Komizni most is muszáj, és ha van kedvetek, akkor kommentbe írjátok le, hogy szerintetek hogyan fog folytatódni a történet. Kíváncsi vagyok mikre gondoltok:))
Előre is köszönöm és jó olvasást!!

Ja és még valami, ha nem lesz komi, akkor új rész se jön://

11. rész: Fájdalom

Astonnal elmentünk a kedvenc helyünkre, ami egy kávézó volt a belvárosban, de annyira eldugott helyen volt, hogy rajongók itt nem találnak meg minket. Aston olyan volt nekem, mintha a bátyám lett volna, 4 éve ismertem meg, amikor háttértáncosokat kerestek és mi jelentkeztünk. Több hónapig velük turnéztunk, ez alatt az idő alatt nagyon jó barátok lettünk, sőt… vele mindent megbeszélhetek. Nagyon fontos ember maradt a számomra. Aztán amikor másfél éve én összejöttem Marvinnal ő mellettem állt, de jól emlékszem a szavaira, amiket Marvnak mondott: Jól vigyázz ám rá, mert ha valami baja lesz a húgomnak velem gyűlik meg a bajod!

-         Mit kérsz enni? – hallottam meg a barátom hangját, aki kérdően nézett rám, mivel a pincér az én rendelésemre várt.

-         Csak egy fánkot és persze egy kávét.

-         Jól van, azonnal hozom – mondta a pincér mosolyogva és eltűnt.

-         Na szóval, miről nem tudok? – szegezte felém a kérdést, azt sem tudtam mit válaszoljak. Tudtam, hogy haragudni fog, hogy ekkora hülyeséget csináltam.

-         Lefeküdtem Marvinnal – válaszoltam szégyenkezve, és ez nem csak színjáték volt, mert tényleg nagyon rosszul éreztem magam emiatt.

-         Mi? De akkor szakítottatok Zaynnel?

-         Hát nem tudom, utána elmentem hozzá…

-         Vagyis megcsaltad? Én azt hittem, hogy szakítottatok és Marvhoz mentél vigasztalódni! – szakított félbe.

-         Nem, bajban voltam, mert valaki betört a házba és nem tudtam máshoz menni, gyenge voltam és ő ezt kihasználta, pedig tudta az igazat – mondta már sírva.

-         Jól van, nyugodj meg. Nincs semmi gond, majd ezen is túl lesztek… - megpuszilta a homlokomat és tovább nyugtatgatott.

*2 nappal később*

2 napja nem hallottam Zayn-ről. Nem tudom, hogy mi lehet vele. Nem hívtam, azt akarom, hogy ő hívjon, ha készen áll arra, hogy mindent megbeszéljünk.

Egy újabb magányos este volt, amikor nem tudtam magammal mit kezdeni, így úgy döntöttem, hogy elmegyek kikapcsolódni, ami nálam azt jelentette, hogy buliba megyek. Felindultam a szobámba és kerestem valami göncöt, amit felvehetek. Hamar találtam egy igazán csinos ruhát. Egy sötétkék ruha mellett döntöttem, amihez fekete cipőt és táskát párosítottam.

Már vagy egy órája a klubban voltam és megállás nélkül táncoltam, nem voltam fáradt, viszont szomjas igen. Úgy döntöttem, hogy leülök a pulthoz és iszom valamit, mikor a whiskymet iszogattam, egy középkorú fekete hajú férfi lépett mellém. Valamit mondott felém fordulva, de nem tudtam, hogy kinek beszél.

-         Igen hozzád beszélek – mondta nekem, amikor látta, hogy nem tudom eldönteni – Na kérsz egy kicsit van nem? – mutogatta a porral teli kis zacskót. Nem tudtam mit feleljek, de mivel ennél rosszabb napjaim már nem is lehetnének elfogadtam a drogot. Mire nyújtottam volna a pénzt a fickónak, arra ő eltűnt. Elindultam a mosdó fele, ahol a zacskó tartalmának felét sikerült felszívnom, ezután nagy boldogan céloztam meg újra a táncparkettet. Mire kellőképpen elfáradtam, visszaindultam a pulthoz, hogy a maradék anyagot is elhasználjam. Épp szippantottam volna fel, amikor valaki megragadta a karom és ezt mondta:

-         Jesszusom Sarah. Ne csináld! – felnéztem, és egy gyönyörű szempárral találtam szembe magam. A szempár gazdája, pedig nem más volt, mint Zayn. De vajon ő mit keres itt? És miért foglalkozik velem? Azt hittem megvet – Nem hagyom, hogy ezt csináld, most velem jössz.

Átkarolta a derekamat és úgy irányított kifele. A klub előtt egy taxi várt ránk, Zayn segített beülni.

-         Miért jöttél ide, hogy becsajozz és ezzel visszavágjál nekem? – szegeztem felé a kérdést.

-         Nem dehogyis, de inkább nem veszekszek veled, mert te be vagy drogozva és úgyse emlékszel majd semmire – mondta, majd az ablak felé hajtotta a fejét.

^Zayn^

Úgy döntöttem, hogy nem veszekszek vele, mert annak semmi értelme nem lenne. Inkább az ablakon nézegettem kifele. Egyszer csak azt éreztem, hogy valami a vállamnak esik. Felé néztem és láttam, hogy eltört, elaludt a vállamon, valószínűleg egész este táncolt és drogozott is. Mikor a ház elé értünk ő még mindig aludt és sehogyan sem tudtam felébreszteni. A taxis leparkolt én pedig kiszálltam, majd a másik oldalra mentem és kiemeltem őt is a taxiból. Az ölemben vittem be a házba, ahol nagy meglepetésemre a fiúk, vagyis jobban mondva Louis és Liam még ébren voltak, lévén, hogy hajnali 2 óra erre nem számítottam. Érdeklődve néztek rám és a lányra aki a kezeim közt aludt.

-         Majd elmondom, csak segítsetek felvinni – utasítottam a fiúkat, akik nagy készséggel segítettek is.

-         De mi történt? – kérdezte Lou, mikor Saraht már befektettük az ágyamba.

-         Bedrogozott.

-         Mi? Mondtam, hogy nagyon oda van, Zayn – szólt Liam.

-         Tudom, és nagyon hálás vagyok nektek, örülök, hogy hallgattam rátok és utána mentem, ha még azt az adagot is felszívja, ami nála volt amikor megtaláltam…

-         Jól van Zayn, értjük. De most szerintem hagyjuk, hadd aludja ki magát. Majd reggel beszélünk vele – mondta Liam és elkezdett kiterelgetni a szobámból. 

Helloooo!! Meg is hoztam a 10. részt!! Most is kötelező komizni, mert különben nem lesz új rész:/ Ebben a fejezetben a történet nagy fordulatot vett... viszont, még közel sincs vége, úgyhogy bármi megtörténhet. Még két dolgot szeretnék:

1. Utólag szeretnék itt Boldog Szülinapot kívánni Zaynnek:))<3 Aki a blogot is ihlette:DD

2. A barátnőmnek is van egy blogja, és szerintem nagyon jó...egyszer már abbahagyta, de most újra elkezdte írni, de csak akkor folytatja, ha látja, hogy másokat is érdekel. Kérlek titeket olvassátok el a blogját és kommenteljetek neki:)) Itt a link: http://never-give-up-your-dreams.blog.neon.hu/archives/2012/12/14/16FejezetNem_a_legjobb_hir/

Jó olvasást mindenkinek!!

10. rész: Az igazság

^Zayn^

Nehéz volt, így elutazni, hogy Sarah otthon maradt. Szerettem volna, ha velem jön, de a menedzserünk arra kért minket, hogy még ne mutatkozzunk sokat együtt. Jobb, ha a rajongók majd tőlem tudják meg, hogy barátnőm van. Én egyszerre világgá szerettem volna kürtölni, hogy mennyire szeretem, de úgy döntöttünk, hogy majd akkor, amikor hazaértünk. Biztos mindenki furcsának találta volna, hogy bejelentem együtt vagyunk, aztán elutazok több napra nélküle.

Szerencsére a sok próba és interjúk lekötötték a figyelmem. Most is éppen egy rádióhoz készülünk, ahol az új dalunkkal, a Kiss You-val kapcsolatban fognak kérdezni.

-         És milyen volt a forgatás? Hogy telt? – kérdezték tőlünk már a rádiónál.

-         Nagyon jó volt. Az egészet végig hülyéskedtük. Ez egy igazi bolondos One Direction klip lett – válaszoltam először én.

-         Zaynnek igaza van, ebben megmutattuk, hogy milyenek vagyunk, örök gyerekek – vette át a szót Liam.

-         Mik a terveitek a jövőre nézve? – kérdezte a műsorvezető.

-         Még sok-sok klip és lemez… - vágta rá Loius.

-         Először mindenkép egy turné, aztán még szeretnénk a lemezről több dalhoz is klipet készíteni, utána pedig egy új lemez – mondtam.

-         És persze, az reméljük még nagyobb siker lesz, mint az előző kettő – mondta Harry.

Az interjú után mind visszamentünk a szállodába. Másnap volt a koncertünk egy fesztiválom, ami fantasztikusra sikeredett. Annyira jó volt látni azt a sok embert, akik csak miattunk jöttek el. Még mindig hihetetlen ez az egész. De szerencsére ez volt az utolsó nap. A koncert után elmentünk pihenni, hogy ne reggel a haza fele úton aludjunk a repülőn.

*2 nappal később*

Mikor reggel felkeltem (már otthon) a fiúk mind olyan furcsák voltak, nagyon sugdolóztak valamiről, és egy képet nézegettek. Megmondom őszintén ahhoz is fáradt voltam, hogy rákérdezzek, hogy miről beszélnek ennyit.

Már elfogyasztottam a reggelimet, amikor hallottam, hogy valaki csönget. Felálltam és elindultam az ajtó fele. Mikor kinyitottam egy csodás teremtés állt velem szemben, egy olyan ember, akit nagyon szeretek és örülök, hogy végre láthatom. Közelebb léptem hozzá, hogy meg tudjam csókolni, de ő elhúzódott nem értettem, hogy miért.

^Sarah^

Beültem a taxiba és Zayn-ék háza felé vettem az irányt. Tudtam, hogy amit tettem az megbocsáthatatlan és el kell neki mondanom, ha még nem tudja. Csak arra a napra tudtam gondolni…

-         Ez csodás volt – hallottam Marvin hangját a fejemben.

-         Sajnálom, de nekem mennem kell. Marvin, ez nem történhetett volna meg, érted?

-         De…

-         Nincs de. Sajnálom, nekem barátom van – mondtam neki bűnbánó tekintettel.

-         Ez nem érdekelt akkor, amikor lefeküdtél velem.

-         Marvin, az egy baleset volt, gyenge voltam és kihasználtad, pedig tudtad az igazat – közben felöltöztem és a mondandóm végén elindultam ki a szobából, de ő utánam jött. A bejárati ajtóban utolért.

-         Tudod, hogy el kell felejtenünk, hogy megtörtént. Sajnálom – nyomtam egy puszit az arcára és beszálltam a taxiba.

Becsöngettem és Ő nyitott ajtót. Rám mosolygott majd megpróbált megcsókolni, de én inkább elhúzódtam tőle.

-         Bemehetek?

-         Persze, gyere csak, de valami baj van? – kérdezte tőlem, és nem tudtam, hogy mit válaszoljak. Mikor beértem láttam, hogy a fiúk tekintete mind rám szegeződik. Ők már tudják, Louis felém mutatta az újságot, amiben egy kép van rólam és Marv-ról azon a bizonyos reggelen. De akkor Zayn miért nem tudja?

-         Hé, mi van? – elmélkedésemből a hangja zavart meg – Mond, hogy mi van. Megijesztesz!

-         Zayn én nagy hibát követtem el – néztem rá, akin látszott, hogy fogalma sincs, hogy miről beszélek. Majd intett a fiúknak, hogy menjenek ki – Ne, légy szíves. Maradjanak nyugodtan.

-         Jól van, de nem értem, hogy miről van szó.

-         Azt gondoltam… Louis légyszi add oda neki, ha még nem látta – Lou odanyújtotta Zayn-nek az újságot, aki gyorsan végigolvasta a cikket. Ezután elmagyaráztam neki, hogy mi történt. Láttam rajta, hogy nagyon szomorú és rosszul érzi magát.

-         Zayn, sajnálom. Még egyszer is, de gondoltam jobb ha tőlem tudod meg.

-         Kérlek most menj innen, át kell gondolnom ezt az egészet – mutatott az ajtó fele.

-         De… - kezdtem a mondanivalómat, de úgy tűnik, hogy őt ez nem érdekelte, mert sarkon fordult és a konyha felé vette az irányt. Én is elindultam kifele, de a fiúk utánam jöttek.

-         Tudom, most azt gondoljátok, hogy egy szörnyeteg vagyok, igen valahogy úgyis érzem magam.

-         Nem, nem gondoljuk azt. Sőt csodálunk téged…

-         Várj, mi?

-         Igen jól hallottad – kezdte Liam – szerinted hány ember mert volna kiállni így a másik elé. Ezt nagyon tisztelem benned. És tudd, számíthatsz ránk bármi mi is van.

-         Köszönöm – mondtam mindenkinek és megöleltem őket. Miután elhagytam a házat nem volt más választásom, mint egy embert felhívni, akivel tudom, hogy bármit megbeszélhetek és számíthatok rá minden esetben.

-         Sarah? – hallottam meg a vonal végén Aston csodálkozó hangját.

-         Igen, de miért kell ezen ennyire csodálkozni?

-         Azt hittem hazamentél a fiúkkal együtt.

-         Nem – mondtam nemes egyszerűséggel és nem értettem miért gondolta ezt, majd feltettem a nagy kérdést -, de te nem is olvastál ma újságot? És Marvinnal sem beszéltél az elmúlt 3 napban?

-         Hát újságot nem olvastam, de Marv-al beszéltem. Miért kérded?

-         Találkozhatnánk? 

Helloo! Meghoztam a kilencedik részt! Bár ebben a fejezetben a fiúk nem szerepelnek, de mégis nagy jelentősége lesz!!! :)) Kérlek titeket nagyon szépen, hogy kommenteljetek, mert különben nem hozok következő részt:/ Pedig nagyon szeretem csinálni ezt a blogot, de ha senkit nem érdekel, akkor nem írom a magam szórakoztatására...

Jó olvasást mindenkinek:DD

9. rész: A betörés

Miután Zayn elment nem tudtam magammal mit kezdeni, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek vásárolni. Ez megnyugtat. Imádtam azzal tölteni az időmet, hogy boltról boltra járok. Most is így tettem, bementem egy nagy plázába, ami a közelben volt. Éppen a harmadik boltban voltam, amikor egy ismerős arcot láttam meg.

-         Hé Marvin! – köszöntöttem a rég nem látott arc gazdáját.

-         Szia! Te mit keresel itt? – jött oda hozzám, majd megölelt egy nagy mosoly közepette.

-         Gondoltam eljövök vásárolgatni, unatkoztam.

-         Akkor segítek ruhát vásárolni, keresünk valamit nagyon szexit, ami jól áll rajtad. Utána, pedig elmehetünk moziba vagy átjöhetsz hozzám és megihatunk egy kávét –ajánlotta fel kedvesen és már majdnem azon voltam, hogy egyszerre rávágom, hogy igen… de visszafogtam magam. Végig kell gondolnom, tiszta fejjel. Nekem már barátom van, nem mehetek el csak úgy vele. Viszont szívesen töltöm vele az időt…

-         Abban benne vagyok, hogy segítesz ruhát nézni, de a mozit és a kávét most passzolnom kell. Még van egy kis dolgom.

-         Hát ezt sajnálattal hallom. Amúgy tudok valamiben segíteni?

-         Hát, ha nem ismersz egy jó ingatlan céget, akkor nem tudsz segíteni.

-         Miért elköltözöl? – kérdezte döbbenten, mire én megráztam a fejem és nagy egyszerűséggel válaszoltam neki:

-         Nem én. A családom. Ide költöznek Magyarországról.

-         Hát ez fantasztikus. Nem is örülsz neki? – kérdezte, mert látta rajtam, hogy nincs nagy lelkesedésem. De ö helyettem is örült, látszott rajta, hogy az öröme igazi. Még mindig foglalkozik velem és érdeklem őt.

-         De örülök, csak még nem dolgoztam fel. De igen ez tényleg nagy hír. Furcsa lesz, hogy ilyen közel lesznek majd hozzám.

-         És velük laksz majd? Vagy éled tovább egyedül a szinglik életét?

-         Nem fogok velük lakni, és eddig se egyedül laktam, te is tudod. Amúgy meg már nem vagyok szingli… - mondtam és a mondat végét majdnem elharaptam. Láttam, hogy erre a szóra a mosolya eltűnt és csodálkozva nézett rám. Már megbántam, hogy megszólaltam, nem kellett volna neki elmondanom.

-         Tényleg? – szóhoz sem bírt jutni. Szegény, annyira sajnáltam – De ki az a szerencsés?

-         Marv, sajnálom, de tényleg – nem tudtam, hogy eláruljam-e neki, hogy ki az, de elvégre egyszer úgyis megtudta volna – Zayn Malik.

-         Ööö… nem is tudom… hogy mit mondjak. Gratulálok! Azt hiszem… - mondta és elment. Néztem ahogyan távolodik, egyre csak messzebb és messzebb került tőlem. Rosszul éreztem magam emiatt, tudtam, hogy nem esett neki jól, de azt gondoltam, hogy jobban fogja fogadni.

*pár órával később*

Végre itthon. Egy ilyen nap után nem is vágytam másra. Épp vettem elő a kulcsom, amikor megakadt valamin a szemem. Az ajtó nyitva volt és valaki odabenn van, hangokat hallottam…Nem tudtam mit tegyek, ha bemegyek, akkor bajom is eshet.

Nem bírtam, nem tudtam volna bemenni abba a házba. Úgy döntöttem, hogy elmegyek, eltűnök onnan amilyen gyorsan csak lehet. Elrohantam… csak rohantam és rohantam, ameddig bírtam. Majd amikor már megnyugodtam, fogtam egy taxit és bediktáltam a címet. Igen egy címet, csak ezt tehettem, ahhoz az egy emberhez mehettem, csak ő tud segíteni. A taxiban alig bírtam visszafojtani a sírást, inkább sürgettem a sofőrt, hogy menjen gyorsabban. Mikor kiszálltam, megálltam egy pillanatra a ház előtt és elgondolkodtam azon, hogy jól teszem-e, ha bekopogok. Közelebb léptem az ajtóhoz. Végül bekopogtam. Marvin egyszerre kinyitotta az ajtót.

-         Szia! Segítened kell! – borultam zokogva a karjaiba.

-         Jesszusom! Mi történt? Gyere be, azonnal – nem bírtam mozdulni, Marvinnak úgy kellett bevonszolnia – Mond már el, hogy mi történt? – annyira megijedtem, hogy beszélni se tudtam. Leültem a kanapéra, de egy szó se jött ki a torkomon.

-         Sajnálom, nem kellett volna idejönnöm – és elindultam kifele.

-         Ne hülyéskedj, valami baj van. Így nem mehetsz el – utánam jött és megfogta a kezem. Nem engedte, hogy elmenjek, szorosan magához ölelt és nyugtatgatott.

-         Marvin! Valaki betört hozzánk, de a fiúk nincsenek itthon hazautaztak. És nem tudtam kihez fordulni.

-         Bementél?

-         Nem, nem mertem. Amikor odaértem láttam, hogy nyitva az ajtó és minden fel volt forgatva. De nem mertem bemenni, ezért inkább idejöttem. Segíts, kérlek! – sírva könyörögtem neki.

-         Persze, hogy segítek. Gyere ülj le, hozok neked egy teát.

ˇMarvinˇ

Mire odaértem a teával, ő már eltörött és ott aludt a kanapén. Hoztam neki egy takarót, betakargattam, és hagytam hadd aludjon. Elmentem és lefeküdtem aludni.

Egyszer csak arra ébredtem, hogy valaki mozgolódik mellettem. Oldalra néztem és láttam, hogy ő fekszik mellettem. A nő, akit teljes szívemből szeretek, de voltam olyan hülye, hogy elengedtem. Átöleltem és úgy aludtam vissza, most nem engedem el. Nem!

*reggel*

Mire felébredtem ő már nem olt mellettem. Az első gondolatom az volt, hogy elment, hisz neki barátja van. Elindultam lefele a lépcsőn, ahogyan egyre lejjebb értem megütötte az orromat egy kellemes illat. Beléptem a konyhába és ő ott könyökölt a pulton és arra várt, hogy a kávé lefőjön. 

-         Jó reggelt!- köszöntem neki, mire ő csak biccentett egyet. Elindultam felé, de láthatóan ő nem örült ennek, mivel elkezdett hátrálni – Mi a baj?

-         Semmi csak… köszönöm, hogy itt aludhattam, de most mennem kell! – mondta megszeppenve, és már indult is a kijárat felé, de még időben megragadtam a karját és nem engedtem, hogy elmenjen.

-         Nem engedlek el ilyen könnyen… még egyszer nem! És úgy őszintén hova akarsz menni abba a házba, ahova betörtek? – vontam kérdőre.

-         Egyszer vissza kell mennem oda, de kérlek engedj- mondta majd gyengéden magamhoz húztam, éreztem ahogy ő is elgyengül és engedett a csábításnak. Ajkamat az övéhez tapasztottam és nagy meglepetésemre nem húzódott el, sőt visszacsókolt. Féltem, hogy amit teszek az nem helyes, és nagyon megfogjuk bánni, de nem érdekelt. Csókjaink közepette elkezdtem legombolni róla a ruhát és így mentünk felfele a lépcsőn. Ott egyszerre a szobám felé vettük az irányt, és ahogyan benyitottunk úgy dőltünk be az ágyba. Igen ő az enyém, legalábbis ezen a napon igen!