I Really Love You

Sziasztok kedves olvasóim! Tudom azt ígértem, hogy hétvégén hozom az új részt, de a sütögetés miatt nem volt időm. De most megérkezett. A részről csak annyit, hogy olyan sok minden nem történik benne, de azért érdekes lesz.:) Annyit kérnék csak tőletek, hogy ha elolvassátok, akkor írjatok kommentet, nekem nagyon fontos lenne. A következő rész megint csak akkor fog jönni, ha kapok hozzászólást!!!

Mindenkinek boldog és békés karácsonyt! Még ebben az évben megpróbálom hozni a hetedik részt, de nem ígérem biztosra:/

Jó olvasást és komizást:DD

6. rész: A nagy hír

*1 nappal később*

Jó érzés itthon lenni a családdal együtt. Kevésszer akad olyan alkalom, hogy együtt tudunk lenni mindannyian. A nővérem 4 éve ment férjhez és van két gyerekük, így még nehezebb volt találkozni az elmúlt pár hónapban. Kiara 3 éves, az öccse Levente pedig 1. Nagyon szeretem őket annyira édesek.

-         Kérsz kávét? – kérdezte apu.

-         Persze. De most már mondjátok el, hogy miért kellett ilyen sürgősen haza jönnöm!

-         Hogy is mondjam el? – kezdett bele a mondandójába – a Zoli kapott egy nagyon jó ajánlatot… - Zoli a nővérem, Timi férje.

-         Jó, de ehhez nekem mi közöm van?

-         Hát el kell dönteniük, hogy Angliába vagy Franciaországba szeretne-e menni, ha elfogadja az ajánlatot.

-         Szóval ti is odaköltöztök? – kérdeztem lelkesen, őszintén szólva nekem is jobb lett volna, ha ott vannak mellettem.

-         Átgondoltuk és, ha most fogadunk el egy ilyen ajánlatot, akkor még a gyerekek is könnyen megszoknák, és tudjuk, hogy te is örülnél neki – mondta a sógorom.

-         Én nagyon örülnék neki… - mondtam, majd amikor elértem a mondandóm végéig rájöttem, hogyha elutazok a fiúkkal akkor mindegy.

-         És apu veletek mi lesz?- fordultam az öreg és a testvérem felé.

-         Mi is megyünk, én onnan is tudom intézni az ügyeket és a bátyád is könnyen talál magának munkát, miután megtanult angolul.

-         És akkor keressek nektek szállást? De valamit még előtte el kell mondanom… egy fontos munkát kaptam, egy turnén lennék koreográfus és táncos.

-         Sarah, mi megértjük ezt a dolgot és ezzel semmi baj nincs. De hol lesz a turné?

-         Nagy-Britanniában, de azt nem tudom, hogy meddig tart.

*3 nappal később, Londonban*

Kábé egy órája értem vissza Londonba. És most kaptam a hívást John-tól, hogy egy vacsorára vagyok hivatalos a fiúkkal, a menedzserükkel és vele.

Fogalmam sem volt, hogy mit vegyek fel... még sem mehetek oda valami szakadt göncben.

^Zayn^

3 napja nem hallottunk róla semmit, még a válogatón se volt ott, pedig meg volt beszélve. Nem tudom miért, de valahogy érdeklődőm utána hiányzik, ha nincs velem. Na, de mindegy most egy vacsorára kell mennünk, igazából nem tudom miért, de az nem is fontos, majd ott meg tudom.

Már benn ülünk az autóba mind az öten és nagyjából két perc múlva megérkezünk az étteremhez. Az asztalunknál még csak egy emberül, John. De Paul még sehol se volt.

Miközben beszélgettünk egyszer csak kiszúrtuk a sok ember között Higginst, aki egy csinos lánnyal jött. Először nem ismertem fel, de aztán hamar rájöttem, hogy a lány Sarah. A szívem gyorsabban kezdett lüktetni és éreztem, hogy kicsit elpirultam. Csodálatosan nézett ki, az a ruha… mintha rászabták volna.

-         Sziasztok! – mondta a Sarah, mikor az asztalhoz ért. De én nem tudtam levenni a szemem a csodás alakjáról, nem lehet vele betelni. Egy kör asztalnál ültünk John, Harry, Liam, Niall, én és Louis sorrendben. Ő helyet foglalt Lou mellett, Paul udvariasan kihúzta a széket és segített neki leülni.

-         Sziia! – mondta John, miután a lány helyet foglalt – Mit kértek inni? – mi a fiúkkal Liam kivételével mindannyian vörös bort kértünk, Paul fehéret kért, Sarah pedig nagy meglepetésünkre egy dupla whiskey-t hozatott magának, John követte a formánkat és ő is vörös bort kért.

-         Azért szerettem volna, ha mind együtt vacsorázunk, hogy megbeszéljük a legfontosabb dolgokat a turnéval kapcsolatban, mármint ami a táncosokat is érinti – ezután átbeszéltük, hogy mettől meddig tart majd, mely városokban lesz….bla, bla, bla.

Már vagy 3 órája ott ültünk az étteremben és jókat beszélgettünk, amikor a Sarah megszólalt:

-         Bocsássatok meg, de én eléggé fáradt vagyok, úgyhogy inkább haza megyek.

-         Menj csak, majd holnap úgyis találkozunk. Ne felejtsed el háromkor! – mondta neki Paul. Nem értettük miről beszélnek, vajon miért akarnak ők találkozni? Van köztük valami?

-         Én elviszlek, ne taxizz! – szólaltam meg hirtelen, bár fogalmam se volt, hogy tényleg taxival megy-e.

-         Azt megköszönném, de csak akkor, ha nem gond – mosolygott rám, amitől majdnem elolvadtam.

-         Nem dehogyis. Amúgy is kimerültem. Nem baj, ha időben lefekszek holnap hosszú napunk lesz.

Ezután kisétáltunk az étteremből és megkerestük a kocsimat.

-         Zayn! Te nem ittál véletlenül? – kérdezte a lány, mikor nyitottam ki az autó ajtaját.

-         De! Ez ki is ment a fejemből, de most már mindegy, megígértem, hogy hazaviszlek. Gyere!!

-         És ha rendőrökkel találkozunk? Mit mondasz nekik?

-         Majd kitalálom akkor. Na, gyere! – könyörögtem neki és kis kutya szemekkel néztem rá.

Amikor elindultunk végig azon gondolkodtam, hogy vajon miért találkozik a MI menedzserünkkel. De az is izgatott, hogy mi miatt tűnt el 3 napra. Nem bírtam tovább és megkérdeztem tőle.

-         Apukám megkért, hogy utazzak haza pár napra, mert beszélni szeretnének velem. Máskor nem tudtam volna menni csak most.

-         Értem. Csak furcsa volt, főleg azok után… tudod… ráadásul még anyuék is érdeklődtek utánad. Kértek, hogy hívjalak el vacsorára. De nem voltál itthon, most viszont már itt vagy, szóval eljönnél hozzánk holnap este?

-         Erre mit mondhatnék mást, mint hogy igen… nagyon aranyos, kedves családod van, szívesen vacsorázok veletek – mondta. Eközben megérkeztünk a háza elé, ő ezt egyszerre észrevette és mondandója végén kiszállt a kocsiból.

-         Miért találkozol holnap Paullal? – nem tudtam mit csinálni, kicsúszott a számon.

-         Zayn!! Reméltem, hogy nem kérdezed meg. De mindegy, mert úgy se mondom el, majd holnap meg tudod...