I Really Love You

Helloo! Meghoztam a kilencedik részt! Bár ebben a fejezetben a fiúk nem szerepelnek, de mégis nagy jelentősége lesz!!! :)) Kérlek titeket nagyon szépen, hogy kommenteljetek, mert különben nem hozok következő részt:/ Pedig nagyon szeretem csinálni ezt a blogot, de ha senkit nem érdekel, akkor nem írom a magam szórakoztatására...

Jó olvasást mindenkinek:DD

9. rész: A betörés

Miután Zayn elment nem tudtam magammal mit kezdeni, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek vásárolni. Ez megnyugtat. Imádtam azzal tölteni az időmet, hogy boltról boltra járok. Most is így tettem, bementem egy nagy plázába, ami a közelben volt. Éppen a harmadik boltban voltam, amikor egy ismerős arcot láttam meg.

-         Hé Marvin! – köszöntöttem a rég nem látott arc gazdáját.

-         Szia! Te mit keresel itt? – jött oda hozzám, majd megölelt egy nagy mosoly közepette.

-         Gondoltam eljövök vásárolgatni, unatkoztam.

-         Akkor segítek ruhát vásárolni, keresünk valamit nagyon szexit, ami jól áll rajtad. Utána, pedig elmehetünk moziba vagy átjöhetsz hozzám és megihatunk egy kávét –ajánlotta fel kedvesen és már majdnem azon voltam, hogy egyszerre rávágom, hogy igen… de visszafogtam magam. Végig kell gondolnom, tiszta fejjel. Nekem már barátom van, nem mehetek el csak úgy vele. Viszont szívesen töltöm vele az időt…

-         Abban benne vagyok, hogy segítesz ruhát nézni, de a mozit és a kávét most passzolnom kell. Még van egy kis dolgom.

-         Hát ezt sajnálattal hallom. Amúgy tudok valamiben segíteni?

-         Hát, ha nem ismersz egy jó ingatlan céget, akkor nem tudsz segíteni.

-         Miért elköltözöl? – kérdezte döbbenten, mire én megráztam a fejem és nagy egyszerűséggel válaszoltam neki:

-         Nem én. A családom. Ide költöznek Magyarországról.

-         Hát ez fantasztikus. Nem is örülsz neki? – kérdezte, mert látta rajtam, hogy nincs nagy lelkesedésem. De ö helyettem is örült, látszott rajta, hogy az öröme igazi. Még mindig foglalkozik velem és érdeklem őt.

-         De örülök, csak még nem dolgoztam fel. De igen ez tényleg nagy hír. Furcsa lesz, hogy ilyen közel lesznek majd hozzám.

-         És velük laksz majd? Vagy éled tovább egyedül a szinglik életét?

-         Nem fogok velük lakni, és eddig se egyedül laktam, te is tudod. Amúgy meg már nem vagyok szingli… - mondtam és a mondat végét majdnem elharaptam. Láttam, hogy erre a szóra a mosolya eltűnt és csodálkozva nézett rám. Már megbántam, hogy megszólaltam, nem kellett volna neki elmondanom.

-         Tényleg? – szóhoz sem bírt jutni. Szegény, annyira sajnáltam – De ki az a szerencsés?

-         Marv, sajnálom, de tényleg – nem tudtam, hogy eláruljam-e neki, hogy ki az, de elvégre egyszer úgyis megtudta volna – Zayn Malik.

-         Ööö… nem is tudom… hogy mit mondjak. Gratulálok! Azt hiszem… - mondta és elment. Néztem ahogyan távolodik, egyre csak messzebb és messzebb került tőlem. Rosszul éreztem magam emiatt, tudtam, hogy nem esett neki jól, de azt gondoltam, hogy jobban fogja fogadni.

*pár órával később*

Végre itthon. Egy ilyen nap után nem is vágytam másra. Épp vettem elő a kulcsom, amikor megakadt valamin a szemem. Az ajtó nyitva volt és valaki odabenn van, hangokat hallottam…Nem tudtam mit tegyek, ha bemegyek, akkor bajom is eshet.

Nem bírtam, nem tudtam volna bemenni abba a házba. Úgy döntöttem, hogy elmegyek, eltűnök onnan amilyen gyorsan csak lehet. Elrohantam… csak rohantam és rohantam, ameddig bírtam. Majd amikor már megnyugodtam, fogtam egy taxit és bediktáltam a címet. Igen egy címet, csak ezt tehettem, ahhoz az egy emberhez mehettem, csak ő tud segíteni. A taxiban alig bírtam visszafojtani a sírást, inkább sürgettem a sofőrt, hogy menjen gyorsabban. Mikor kiszálltam, megálltam egy pillanatra a ház előtt és elgondolkodtam azon, hogy jól teszem-e, ha bekopogok. Közelebb léptem az ajtóhoz. Végül bekopogtam. Marvin egyszerre kinyitotta az ajtót.

-         Szia! Segítened kell! – borultam zokogva a karjaiba.

-         Jesszusom! Mi történt? Gyere be, azonnal – nem bírtam mozdulni, Marvinnak úgy kellett bevonszolnia – Mond már el, hogy mi történt? – annyira megijedtem, hogy beszélni se tudtam. Leültem a kanapéra, de egy szó se jött ki a torkomon.

-         Sajnálom, nem kellett volna idejönnöm – és elindultam kifele.

-         Ne hülyéskedj, valami baj van. Így nem mehetsz el – utánam jött és megfogta a kezem. Nem engedte, hogy elmenjek, szorosan magához ölelt és nyugtatgatott.

-         Marvin! Valaki betört hozzánk, de a fiúk nincsenek itthon hazautaztak. És nem tudtam kihez fordulni.

-         Bementél?

-         Nem, nem mertem. Amikor odaértem láttam, hogy nyitva az ajtó és minden fel volt forgatva. De nem mertem bemenni, ezért inkább idejöttem. Segíts, kérlek! – sírva könyörögtem neki.

-         Persze, hogy segítek. Gyere ülj le, hozok neked egy teát.

ˇMarvinˇ

Mire odaértem a teával, ő már eltörött és ott aludt a kanapén. Hoztam neki egy takarót, betakargattam, és hagytam hadd aludjon. Elmentem és lefeküdtem aludni.

Egyszer csak arra ébredtem, hogy valaki mozgolódik mellettem. Oldalra néztem és láttam, hogy ő fekszik mellettem. A nő, akit teljes szívemből szeretek, de voltam olyan hülye, hogy elengedtem. Átöleltem és úgy aludtam vissza, most nem engedem el. Nem!

*reggel*

Mire felébredtem ő már nem olt mellettem. Az első gondolatom az volt, hogy elment, hisz neki barátja van. Elindultam lefele a lépcsőn, ahogyan egyre lejjebb értem megütötte az orromat egy kellemes illat. Beléptem a konyhába és ő ott könyökölt a pulton és arra várt, hogy a kávé lefőjön. 

-         Jó reggelt!- köszöntem neki, mire ő csak biccentett egyet. Elindultam felé, de láthatóan ő nem örült ennek, mivel elkezdett hátrálni – Mi a baj?

-         Semmi csak… köszönöm, hogy itt aludhattam, de most mennem kell! – mondta megszeppenve, és már indult is a kijárat felé, de még időben megragadtam a karját és nem engedtem, hogy elmenjen.

-         Nem engedlek el ilyen könnyen… még egyszer nem! És úgy őszintén hova akarsz menni abba a házba, ahova betörtek? – vontam kérdőre.

-         Egyszer vissza kell mennem oda, de kérlek engedj- mondta majd gyengéden magamhoz húztam, éreztem ahogy ő is elgyengül és engedett a csábításnak. Ajkamat az övéhez tapasztottam és nagy meglepetésemre nem húzódott el, sőt visszacsókolt. Féltem, hogy amit teszek az nem helyes, és nagyon megfogjuk bánni, de nem érdekelt. Csókjaink közepette elkezdtem legombolni róla a ruhát és így mentünk felfele a lépcsőn. Ott egyszerre a szobám felé vettük az irányt, és ahogyan benyitottunk úgy dőltünk be az ágyba. Igen ő az enyém, legalábbis ezen a napon igen!