Díj!

Sziasztok!! Nem is tudjátok elképzelni milyen boldog vagyok: megkaptam az első díjamat!!:DD Ezért nagyon nagy köszönet jár Kovács Rékának:)) Ennek örömére egy kis csúszással ugyan, de meghoztam a következő részt is. Ehhez is legalább két kommentet kérnék:))

Emellett nagyon szépen köszönök mindent, a legjobb olvasók vagytok főleg, ha komiztok!:D

Díj!!!

Szabályok:
1. Ha megkapod a díjat, készíts róla bejegyzést!
2. Őszintén kell válaszolnod a kérdésekre!
3. Tegyél fel 5 kérdést!
4. Összesen 5 személynek kell tovább adnod!
5. A díjat visszafele nem lehet adni!

2:

Melyik városba mennél legszívesebben a világon?

Hát két olyan város van ahova nagyon elszeretnék jutni: az egyik Mexikóváros, a másik pedig Monaco.
Mi a kedvenc ételed?

Az egyik nagy kedvencem a rántott hús (le se tagadhatnám, hogy magyar vagyok), de nagyon szeretem a chilis babot is.:)
Ki volt az első színész, aki megnevettetett?

Szerintem az kiskoromban Rowan Atkinson lehetett.
Szereted a kötelező olvasmányokat?

Nem! Még egyet se olvastam ki teljesen, mindig csak belekezdtem és rájöttem, hogy nem tetszenek.:/
Miért szeretsz blogot írni?

Talán azért, mert mindent leírhatok ami csak az eszembe jut. Sokszor van olyan, hogy kigondolok magamban egy nagyon szép jelenetet és utána leírom, ilyenkor ez nagyon jó érzéssel tölt el engem.:DD

3:

Hol élnél a legszívesebben?

Milyen nyelvet tanulnál szívesen?

Ki az, akire a legjobban felnézel?

Mióta írsz blogot?

Eddig melyik a kedvenc blogod azok közül, amiket olvastál?

4:

Angel Girl

Fantasy Girl

Azy

DreamyGirl

Annie

18.rész: A fotózás

Hátra fordultam a hang irányába és a délelőtti férfival, Jace-szel találtam szemben magam. Nagyon meglepődtem, nem gondoltam volna, hogy pont itt fogok vele találkozni.

-         Szia Jace! Te mit…

-         Sarah! Jó látni téged! Ismered a fotósunkat Jace-t? – szakított félbe Harry. Szóval ő a fotósuk, nem gondoltam volna.

-         Igen volt már szerencsénk egymáshoz, de nem is tudtam, hogy ti ismeritek őt, és ennyire jóba vagytok – mondta Jace Harrynek.

-         Ő a mi kis hugicánk és egyben a koreográfusunk, valamint az egyik háttértáncosunk.

-         Ó szóval, akkor te is rajta leszel a képeken? Csodás!! – mondta nekem Jace.

-         Sajnos nem. Nekem nem szóltak, úgyhogy inkább csak innen figyellek titeket – mondtam nekik, majd Harryre néztem, amikor mondtam, hogy ’nekem nem szóltak’, ő csak szomorúan nézett rám, mire én kidugtam a nyelvem. Egyszerre rájött, hogy csak viccnek szántam és megölelt. Jace kicsit furcsán nézett ránk, de én csak mosolyogtam és megkérdeztem a mellettem álló fiútól, hogy merre van Liam.

-         Szerintem benn van az öltözőjében, de nincs egyedül ott van…

-         Oké köszi – mondtam neki majd elindultam.

-         De Sarah!! – szólt utánam Harry.

-         Tudom kire gondolsz, nincs gond – fordultam vissza, hogy tudjak válaszolni.

Fogtam magam és elindultam az öltöző fele. Pont, amikor be akartam kopogni, akkor nyílt ki az ajtó. Pont ő jött ki, de láttam rajta, hogy nagyon meglepődött mikor meglátott.

-         Sziia! – köszöntem neki.

-         Szia. Hallottam a balesetről. Hogy vagy? – vetette oda nekem a kérdést, de közbe még csak a szemembe se nézett.

-         Egész jól köszi – mondtam neki és közben végig a tekintetét kerestem. De mit is vártam, nagyon haragszik rám. Örüljek inkább annak, hogy ennyit kérdezett.

-         Az jó – mondta, majd elment.

Utána bementem a szobába Liamhez, aki ott állt a szóba közepén és szomorúan rám nézett. Gondolom hallotta, az előbbi beszélgetésünket.

Li elmondta, hogy ő nagyon sajnálja azt, ami köztünk történik. Szerinte nagyon édes pár voltunk. Lehet, hogy igaza van, de az már a múlté.

A beszélgetés után kimentünk az öltözőből, mert kezdődött a fotózás. Én beleültem a rendező székbe és onnan figyeltem őket. De a szemem mindig csak egy emberen akadt meg, Zaynen. Csak őt tudtam nézni… próbálom elhitetni magammal, hogy már nem szeretem, de ez nem igaz. Minden pocikám azt súgja, hogy odavagyok érte, legszívesebben fognám magam és odamennék hozzá. Megmondanám neki, hogy szeretem és bocsásson meg. De ez már lehetetlen, ő túllépett ezen az egészen, másokkal randizgat és én már nem érdeklem. Miközben ezen gondolkodtam észrevettem, hogy Ő is engem néz. Egy kacér mosolyt ejtett felém. Nagyon remélem, hogy ezt nem csak beképzeltem, talán ez igaz volt és lehet, hogy Zayn se felejtett el engem ennyire egyszerűen. TALÁN!

Körübelül egy óra múlva a fiúk szünetet tartottak, hogy tudjanak pihenni. Ekkor Jace jött oda hozzám, először nem örültem ennek, mert nem szerettem volna, ha Zayn meglát minket. De ez hülyeség hisz, ő másokkal randizik, akkor én miért ne tehetném, hogy más pasikkal beszélgetek?!

-         És, hogy tetszik a fotózás? Nem akarsz inkább te is beállni? – kérdezte Jace.

-         Nagyon tetszik. Nagyon jó fotós vagy Jace. És inkább nem állok be, rosszabbak lennének a képek - mondtam vigyorogva.

-         Aha persze. Tudok rólad pár dolgot, például azt is, hogy modelkedsz.

-         Óóóó szóval kémkedsz utánam - mondtam nevetve, majd belebokszoltam viccből a hasába.

-         Nem. Csak tudod fotósként, vannak kapcsolataim, akik kérdés nélkül bármit elmondanak.

-         Igen, értem. Egyszerre gondoltam – válaszoltam gúnyolódva.

^Zayn^

Furcsa volt látni, hogy Sarah ilyen jól kijön a fotósunkkal, mint ha régebbről ismerné. Mélyen, legbelül rossz érzés is volt látni, hogy ennyire jól elszórakoznak, de megfogadtam magamnak, hogy nem bocsátok meg ennyire egyszerűen. Igen szeretem még őt, de amit tett az szörnyű. Emellett nem mehetek el csak úgy. A tervem, hogy megbosszulom neki először jó ötletnek tűnt. Most már annyira nem… de nem adhatom fel és hagyhatom annyiba.

-         Srácok, folytatjuk. Gyertek!! – kiabálta Jace. Azt hittem, hogy még mindig a Sarahval beszélget, de mire odanéztem ő eltűnt. A szememmel egyszerre őt kezdtem keresni. Egy sarokban leltem rá, miközben telefonált. Eléggé kétségbeesettnek tűnt, készetetést éreztem rá, hogy odamenjek és megkérdezzem, hogy mi a gond. De mégse tettem meg. Nem lettem volna rá képes.

^Sarah^

Éppen Jace-szel beszélgettem kedélyesen, amikor megszólalt a telefonom. Ismeretlen számról kerestek, de felvettem.

-         Igen? – szóltam bele.

-         Ön Sarah Tóth? – kérdezte egy női hang.

-         Igen én vagyok.

-         Én a St. Matthew’s kórházból keresem. Az orvosa, aki a baleset után kezelte, Dr. Ogigier beszélni szeretne magával. Mikor tudna bejönni?

-         Hát ez mennyire sürgős? Mert ha kell még ma is be tudok nézni.

-         Az remek lenne. Mire érne ide?

-         Egy fél óra múlva ott vagyok – mondtam, majd leraktam a telefont. Láttam, hogy a többiek már elfoglalták a helyüket, Jace pedig jobbnál jobb fotókat készít. Közelebb mentem, vissza a rendezői székhez. Vártam, hogy egy kis szünetet tartsanak, hogy tudjak beszélni Peterrel. Szerencsém volt, mert pár perc múlva a fiúkra már nem is volt szükség. Elmondtam neki, hogy mi történt, ő persze azonnal velem akart jönni, de én nem engedtem neki. Megnyugtattam, hogy minden rendben lesz. Persze ezzel nem rajta akartam segíteni, hanem inkább magamon, mert én is nagyon ideges voltam.

Egy fél óra múlva, ahogy mondtam oda is értem az orvoshoz. Bekopogtam.

-         Bejöhet – mondta a doki.

-         Jó napot kívánok. Sarah Tóth vagyok, azt mondták, hogy látni szeretne.

-         Igen-igen. Beszélni szerettem volna önnel, mert egy kis probléma merült fel.

-         De mi, doktor úr? – kérdeztem ijedtem.

-         Az egyik bordája, ami eltörött nem jól forrt vissza. Nagyobb terhelésnél újra eltörhet és nagyobb gondokat okozhat.

-         És ilyenkor mit lehet tenni? – kérdeztem a sírás szélén állva. Pont most, amikor kezdtem örülni, hogy rendbe jöttem és folytathatok mindent, pont akkor jön ez.