I Really Love You

Meghoztam a második részt:) Bár szomorú vagyok, mert egy kommentet se kaptam.. ezért a következő részt akkor hozom, ha meg van a 4 komment:D Nem kell sokat írni, elég annyi, hogy tetszett vagy nem?! Kérlek titeket ennyit tegyetek meg nekem, mert így nem tudom, hogy érdemes-e folytatni:/ Előre is köszönöm:) Jó olvasást!

2. rész: Dolgozzunk együtt!

Felmentem az iskolában lévő szobámba, ott is tartok pár ruhát, hogy ha szükség lenne rá, akkor itt is át tudjak öltözni. A fotóssal való megbeszélésre nem akartam edző ruhába menni, így valami csínosat kerestem. Soha nem szerettem a szoknyát, mert a tánc miatt a combom izmos volt és ennek következtében nem volt olyan vékony, mint a legtöbb modellé. Most is egy farmert és egy elegáns felsőt választottam, hozzá pedig magas sarkú cipőt.

Miután kész voltam elindultam a parkolóba a kocsim felé. Imádtam ezt az autót, még 17 évesen kaptam a szülinapomra a modellügynökségtől.

                                  

 Beszálltam az autóba pont, amikor indulni akartam megcsörrent a telefonom. Meglepődve vettem észre, hogy apu az!

-         Sziia! Miért hívtál? – tértem egyszerre a lényegre, hisz siettem.

-         Kislányom, beszélnünk kell. Fontos!

-         Oké, de mi a baj Apu? – kérdeztem meglepetten.

-         Valamit kérni szeretnék tőled…. Nem fog tetszeni, sajnálom.

-         Mond csak, bármit is mondasz biztos, hogy el fogom viselni.

-         Haza kellene utaznod pár napra! – mondta apa szomorúan, éreztem a hangján, hogy őt is zavarja ez a dolog, hisz tudja, hogy minden ide köt, és nem tudok olyan egyszerűen haza utazni.

-         De miért? Mi történt? És mikor?

-         Egy fontos dolgot szeretnénk veled mindannyian megbeszélni. Mikor tudsz jönni?

-         Legkésőbb holnap után este tudok indulni, de most egy megbeszélésre kell mennem, este felhívlak és pontosítunk. Jó?

-         Persze. Várom a hívásod kicsim, sziia.

-         Sziiia! Szeretlek.

Letettem a telefont és elindultam, már késésben voltam, de szerencsémre nem volt nagy forgalom így időben oda értem. Beértem az épületbe és egy kedves recepciós nénivel találtam szemben magam. Köszöntöttem neki, ő pedig aranyosan elmagyarázta, hogy merre keressem Leonardo irodáját. Mikor beléptem a terembe a férfi éppen telefonált, intett, hogy üljek le az asztal előtt álló székre. Helyet foglaltam, és amikor Boyer lerakta a telefont egyszerre a lényegre tértem:

-         Miért hívattál ide? – kérdeztem lelkesen.

-         Azt szeretném, ha részt vennél egy fotózáson. De nem mindennapi fotózás lenne, hisz 5 sztárral kéne együtt pózolnod… - még be se fejezte a mondatot, amikor kopogtak az ajtón – Gyere be!

-         Jó napot Boyer úr! – hallottam meg az ismerős hangot, de először nem tudtam hova tenni. Mikor megfordultam akkor láttam, hogy a 1D-s fiúk azok – Ohh és lám-lám ki van még itt!

-         Sziasztok! – köszöntem kicsit halkan, de mivel mindenki engem nézett, ezért gondolom, hogy meghallották.

-         Szóval fiúk és Sarah térjünk a lényegre. Egy magazinnak szeretnénk fotósorozatot készíteni, amiben nem csak ti fiúk, hanem egy lány is részt venne. Ő, pedig nem más lenne, mint a Sarah, de csak akkor, ha ő elvállalja – nézett rám kérdően.

-         Vállalom, de csak egy feltétellel.

-         Hallgatom, mi az? – érdeklődve pillantott rám, biztos azon gondolkodott, hogy én milyen feltételt akarok szabni.

-         Nem a rendes nevemen jelentetitek meg a képeket! – nem szerettem volna, ha a teljes nevemen ismernek meg. Ázsiában már sok helyen ismernek, és ott is ragaszkodtam hozzá, hogy ne az igazi nevemet ismerjék.

-         Természetesen a kérésednek megfelelően cselekedünk.

-         Köszönöm szépen, hálás vagyok.

-         És ez milyen fotósorozat lenne? Mit kellene tennünk? – kérdezte a csapat vezére, Liam.

-         A fotózás két részből fog állni. Az első egy teremben lesz, ami egy kicsit koszosabb és piszkosabb irányba fog terelődni, és ezt most szó szerint vegyétek. A második része, pedig a tengerparton fog készülni, fürdőruhában – miközben kimondta ezt a szót éreztem magamon a tekintetét, de erre ügyet sem vettem, mert éppen a mellettem ülő fekete hajú fiút néztem. Átfutott az agyamon, hogy vajon milyenek lehetnek a fiúk felső nélkül, elmélkedésemből egy kedves hang ébresztett fel.

-         Igen?? Mi történt? – kérdeztem, bár azt se tudtam, hogy ki szólt hozzám.

-         Minden rendben? Mert neked beszélünk, és ide sem figyelsz – mondta Leonardo barátságosan.

-         Persze, csak elgondolkodtam. És mikor lesz a fotózás?

-         Hétvégén. Akkor mindannyian ráértek?

-         Mi igen!! – vágták rá mind az öten egyszerre.

-         Én még nem tudom, de majd úgy intézem. Mindenképp ott leszek.

-         Ennek örülök, akkor azt hiszem mindent megbeszéltünk. Szombaton találkozunk – mondta, miközben burkoltan, de jelezte, hogy menjünk.

Elindultam kifele a fiúk pedig ott jöttek mellettem, éreztem, hogy mondani akarnak valamit, de még se szóltak. Egyszer csak megszólalt a telefonom, Marvin volt az.

-         Sziia Marvin!! – köszöntem lelkesen, bár régen volt köztünk valami én már csak barátként tekintek rá.

-         Szia kedves. Beszélhetünk?

-         Persze, de ugye nem rossz dolog? – reménykedtem, hogy nem az lesz, mert apu ma már megijesztett, és nekem annyi elég volt.

-         Nem, dehogyis. Találkozunk?

-         Ööö, igen. Hol és mikor? –kérdeztem kíváncsian, már régen találkoztunk és vártam, hogy újra láthassam.

-         Mondjuk ma és nem tudom, mire tudsz ide jönni? Ja és az ide az a lakásom.

-         Hát szerintem egy fél óra és ott vagyok. Az úgy jó?

-         Persze várlak. Puszi! – mondta aranyosan és éreztem azt a kaján vigyorát, amit mindig megcsillogtat.

Már éppen kiértünk az épületből, amikor Louis megszólalt.

-         Hát, pedig meg szerettünk volna hívni egy kávéra, de ha jól hallom, akkor programod van.

-         Igen, de szerintem a fotózás alatt meg tudunk inni több kávét is – mondtam gúnyosan, majd beszálltam a kocsiba és elhajtottam. Indultam Marv felé, aki csak rám várt. Eldöntötte, hogy komolyan fogok vele beszélni kettőnkről.